Miért is?
- Mert a világot csak egy konkrét testbe és egy konkrét lélekbe, egy konkrét térbe és egy konkrét időbe zárva lehet érzékelni.
- Mert a világot elsődlegesen az érzékszervek útján ismerjük meg, szerzünk róla konkrét tapsztalatokat.
Nevezzük ezt a világképet, amikor is én (bárkit jelentsen is) vagyok a középpontban belülnézeti vagy egocentrikus világképnek.
Ez a világkép elég sok személyre szabott ismeretet tartalmaz ahhoz, hogy az egyén elboldoguljon a normál hétköznapi életben és akár még elégedett is legyen az életével.
Sajnos a hétköznapi életben vannak nem normál események is, mint például a súlyos betegségek, illetve a halál. Az ilyen léthelyzetekkel való szembesülés kollektív terméke a vallás.
A vallásos, vagy transzcendentális világkép a hagyományos, anyagi világot felülről, illetve alulról próbálja szemlélni.
E szerint a világkép egyik verziója szerint a világ közepe egy mindent tudó, mindenható emberszerű, a fizikai valóságon túli lény, aki felülről irányítja az evilág működését, miközben az evilág működésére hat az alvilág gonosz vezetőjének az ármánykodása is.
A tapasztalati jellegű, egyéni világkép hit és tanulás által egészül ki egy tapasztalaton túli, kollektív világképpel.
A vallás szándékosan merev, fikción alapuló nézetei az egyház révén marad fenn akár egészen hosszú ideig és fejti ki társadalmi stabilizáló szerepét.
A gondolkodáson alapuló emberi ész modellalkotó tevékenysége kezdetben az egocentrikus világképből indult ki és a csillagászati makrovalóság szerkezetét és működését kutatta.
A geocentrikus tudományos világkép a világot egy oldalnézeti, külső, mennyiségi megfigyelő szemszögéből láttatja. Ez a világkép tökéletesen összeegyeztethető logikailag a vallásos világképpel.
Az emberi ész objektivizmusa azonban továbbfejlesztette világképét és kidolgozta a heliocentrikus, mechanikus tudományos világképet, amelyben már Istennek lényegesen kevesebb szerep jutott.
Az emberi elme rájött arra is, hogy a világban a megfigyelő embernek semmilyen kitűntetett helyzete sincs és megalkotta a relativisztikus (a relativitáselméleten alapuló), makroszkópikus, determinisztikus tudományos világképet.
Aztán hamar kiderült, hogy a mikroszkópikus világ a makroszkópikussal szemben egyáltalán nem szabályos, hanem alapvetően sztochasztikus (véletlenen, valószínűségen alapuló).Ez a kvantummechanikai világkép.
A modern racionálisan gondolkodó ember zavarbaejtő tapasztalata, hogy rendelkezik ugyan mind a makro-, mind a mikrovilágra adekvát, kvalitatív valóságelképzeléssel, de ezeknek a lényegét megérteni, esetleg összeegyeztetni őket egymással egyáltalán nem képes.
A posztmodern tudományos világképű ember számára viszont nem okoz gondot a látszólag össze nem illő részletek (valóságszemléletek) összeillesztése.
Világszemlélete relativikus, megengedő jellegű.
A filozófia sokáig csak a tudományokat előkészítő pre(elő)tudomány volt. Majd miután a tudományok sokasága levált róla, teljesen kiüresedett.
Mára már a filozófia önmaga két oldalát (az objektivizmust és a ralatívizmust) vizsgáló poszt(utó)tudománnyá vált.
Polányi Mihály neves tudománypszichológus Személyes tudás című könyvében megpróbálta meghaladni az objektivizmus és a relativizmus szembenállását és előtérbe helyezni a kutatási folyamatban a kutató egyén személyes jelentőségét.
Paksi Dániel Polányi könyvére alapozottan kifejlesztette az emergens fejlődés elméletét, amely már magyarázni képes az evolúció során bekövetkező rejtélyes, minőségi szintugrásokat (az élet kialakulása, az emberi tudat létrejötte) is.
Foglaljuk össze röviden az eddigieket!
A világnak, amíg élek, addig számomra szenzuálisan a lelkem a világ közepe.
Tudom, hogy az életem egy véges időintervallumot képvisel egy olyan időfolyamban, amely a létezésem után is hömpölyög továbbb.
A végesség tudatának elviselésében lelkileg (emocionálisan) sokat segít, ha azzal az elvárással élek a világ felé, hogy a világnak kellene, hogy legyen egy örök, állandó része, a fizikai valóságon túli közepe (nevezzük mondjuk Istennek).
Az iskolában viszont azt tanultam, hogy intellektuálisan közelítve a világhoz, annak makroszkopikusan nincsen közepe, mikroszkópikus szinten pedig még a környezetétől jó elkülöníthető határral sem rendelkezik.
Azt is megtanultam, hogy az élő anyag lényegesen másabb (fejlettebb, összetettebb), mint az élettelen, és ehhez hasonlóan a tudattal rendelkező ember is sokkal másabb, mint a tudattal nem, vagy csak részben rendelkező dologok, gépek, élőlények.
Az iskolában okos és lelkes tanárok tanították nekem nem is olyan régen, hogy az emberiség a tudás és a technika révén idővel kvázi mindentudóvá és majdnemhogy mindenhatóvá fog válni.
Manapság viszont már az iskolákban is tanítják, hogy a világról alkotott elképzelésünknek kell, hogy legyen morális vetülete is. A tudással és a technikával való globális visszaélés megfékezése miatt ugyanis mára már rendkívül fontossá vált a környezet- és jövőtudatosság.
A világ közepét keresve fokozatosan tárult fel tehát az emberiség előtt a mindenki számára azonosan adott valóság szenzuális, emocionális, intellektuális és morális összetevőrendszere. Az azonos létalap ellenére viszont az egyes emberek valóságbuborékából látható világképek perspektívikusságuk és egyedi jellegük miatt meglehetősen eltérők.
Az én világom például kívülről szürke, belülről nézve viszont élénken sokszínű.
